Milliós árbevétel mellett ment csődbe a vállalkozás…

Az árbevétel a lényeg, ha sikeres céget szeretnél, vagy valami egészen más?

“Milliós árbevétel mellett ment csődbe a vállalkozás…” – akár egy bulvár lap szenzációhajhász cikkének címe is lehetne. Pedig ha hiszed, ha nem, ez a szituáció nem is olyan ritka, hogy szenzációként kellene tálalni. Hogyan mehet csődbe egy vállalkozás, ha az árbevétele éves szinten a tízmilliós nagyságrendet veri, vagy még többet? Avagy egy évtervező tréning tanulságai.

 

Árbevétel – tényleg ez számít?

 

A múlt héten egy vállalkozóknak tartott évtervező tréningen vettem részt.

 

A kreatív kontroller (köz)beszól:

Igen, én is. Nem azért, mert ne tudnék tervezni. Hanem egyszerűen azért, mert a tervezésnél jó, ha van egy másik szem, másik nézőpont is. Sokkal kisebb rá így az esély, hogy hibázom, elszámolom, vagy egyszerűen csak beleszerelmesedve a saját ötletembe saját magam vigyem félre.

Jegyezd meg: a tervezés nem magányos műfaj!

 

Ezen a tréningen célokat is megfogalmaztunk magunknak. Volt olyan résztvevő, aki egy szép termetes árbevételi célt jelölt meg magának. Ennek nyomán alakult ki a szakmai vita, hogy biztos, hogy az árbevételt kell-e mérőszámnak tekinteni, ha a vállalkozásunk sikerességét akarjuk megítélni.

Aztán a tréningvezető azt mondta, hogy úgy gondolja, pénzügyesként én legalább három órát tudnék erről beszélni. Mire azt válaszoltam, hogy nem. Valójában egy mondatban össze tudom foglalni az egészet:

 

“Egy cég eredményességét nem árbevételben, hanem nyereségben mérjük.”

 

Pont.

Az árbevétel a lényeg, ha sikeres céget szeretnél, vagy valami egészen más?
fotó: Stuart Miles/freedigitalphotos.net

 

Miért nem az árbevétel a lényeg?

 

Az árbevétel fontos – de nem az a döntő jelentőségű.

Erre ékes példa a mai magyar vállalkozók egyik legismertebb képviselője, Surányi Ferenc. (Merek vele példálózni, mert ő maga is megteszi, elmondta már magáról számtalanszor, hogy hogyan is kezdte.) Kezdő vállalkozóként sikeres volt. Rövid idő alatt viszonylag nagyra is nőtt. Dőltek a milliók a számlájára. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy tönkre ment. Pedig az árbevétele alapján ő volt az egyik ifjú titán a magyar vállalkozók között.

Hogyan történhetett meg vele mindez?

Több dolog is kellett hozzá. A legfontosabb bakik azonban a következők voltak:

  1. az árbevétellel arányosan hirtelen nőtt a szervezet is – csak éppen szervezve nem volt ez a szervezet. Ergo mindenki csinált mindent, amit ért, vagy amiről azt gondolta, hogy kell, ellenben senki nem felelt semmiért. (Hiányoztak a munka-, feladat- és hatáskörök.)
  2. az árbevételhez képest exponenciálisan, vagyis sokkal gyorsabban nőttek a kiadások – és hiába a nagy plusz, ha emellett még nagyobb a mínusz, akkor azt másképp nem lehet értelmezni, csak úgy, mint veszteség.

Itt az ékes bizonyíték arra, hogy az árbevétel önmagában nem méri egy vállalkozás sikerességét.

Mit mutat valójában az árbevétel?

 

Az árbevételed valójában nem a céged, hanem a marketinged sikerét mutatja. Az, hogy mennyi bevételed van, azt mutatja meg, hogy mennyit voltál képes eladni. Ez is lehet jó mérőszám, de az eladásaidé, nem pedig a teljes céged eredményességéé.

Lehetnek olyan időszakok, amikor az árbevétel jó mérőszám lehet. Ilyen pl. egy frissen alapított kisvállalkozás piacra lépése, amikor a kezdeti fejlődés, felfutás szakaszában igenis lehet elsődleges cél az árbevétel mihamarabbi feltornászása – hiszen induló cégként az a legfontosabb, hogy bevételre tegyél szert, mert minden mást csak a bevételeidből tudsz finanszírozni.

Ugyanígy lehet jó mérőszám az árbevétel akkor is, ha új termékkel jössz ki, vagy esetleg a komplett termékszerkezetet megújítod. Az első esetben viszont nem az egész cég, hanem csak az adott termék, vagy üzletág árbevételét érdemes csak vizsgálnod, hiszen ebben az esetben csak ennek a termékvonalnak a felfutását kell mérned. (A többi már megy a maga útján.)

A második esetben pedig számolnod kell azzal, hogy ha kompletten átrendezed a cég termékpalettáját, az olyan, mintha nagytakarítanál és átalakítanád a házadat a pincétől a padlásig – először semmit nem fogsz találni, mert mindent a régi helyén keresel. Vagyis akármilyen új és szép is a ház, egy ideig mégsem lesz olyan kényelmes, megszokott és otthonos, mint volt. Ugyanígy jársz az árbevétellel is. Amíg a cég (vagyis Te és az alkalmazottaid) és a piacod is meg nem szokjátok az új termékkínálatot, addig könnyen lehet, hogy átmenetileg csökken az árbevétel. (Ez is egy mérőszám. 🙂 Mégpedig azé, hogy mennyire sikerült jól kommunikálnod az átállást.) Aztán is érdemes figyelni az árbevételt, mert az átmeneti időszak sem tarthat örökké – vagyis egy idő után már nem lehet azzal takarózni, hogy nem volt jó a kommunikáció, vagy nem szokta meg a piac.

Mi mutatja a céged sikerességét az árbevétel helyett? 

 

Bár az árbevétel is lehet jó mérőszám, de mint láthattad, megvannak a maga korlátai. Ennél sokkal jobb mérőszám

az eredmény.

 

Ami vagy negatív (ekkor veszteségnek hívjuk), vagy pozitív (ez a nyereség). A veszteség is jelez valamit – talán azt, hogy túlságosan is az árbevételre fordítottad a figyelmed, és nem foglalkoztál a költségekkel.

A legjobb persze, ha nyereséges vagy. Mégpedig minél inkább, annál sikeresebb vállalkozónak érezheted Magad.

Miért?

Mert a nyereség mértéke sokkal szofisztikáltabb, kifinomultabb mérőszám, mint az árbevétel. A nyereség nagysága ugyanis azt mutatja meg, hogy milyen jól tudsz vállalkozni, céget vezetni. Relatíve kis árbevétel mellett is lehet ugyanis egész szép nyereséget elérni – ha a költségekkel jól bánsz. A költségek pedig azért keletkeznek, mert a céget működésben kell tartani. Vagyis ha jó hatékonysággal működteted a céged, akkor jó a nyereséged is.

Nagy árbevétel mellett is lehet nagy nyereséget elérni, de valljuk meg őszintén, az nem olyan nagy művészet.

A kulcsszó itt tehát a

hatékonyság. 

 

Ha jó a nyereséged, akkor megtaláltad az egyensúlyt a jó markering és a jó gazdálkodás, azaz a pénzügyek között. Meg persze hatékonyan működteted a céged szervezetét. (Ez is egy jó költségspóroló módszer.)

A lényeg: a nyereség, illetve a mértékének a definíciója az, amiben minden benne van, ami egy céget sikeressé tehet:

  • a hatékony működés-működtetés
  • a bevételek és a kiadások ideális egyensúlya
  • az adóoptimalizálás
  • kiegyensúlyozott árazás (egy kimaxolt árréssel)
  • a jól felépített szervezet
  • a jó menedzselés
  • a stratégiai alapokon történő működés

Ha ezekre figyelsz, akkor a Te kisvállalkozásod is elmondhatja magáról, hogy sikeres.

 

Csengő kasszát és sikeres vállalkozást kívánok! 

🙂 Csilla 🙂 

 

Fotó: Stuart Miles/freedigitalphotos.net

Posted on: 2016-11-28, by : Himer Csilla

2 thoughts on “Milliós árbevétel mellett ment csődbe a vállalkozás…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Elfogadod ezek használatát? További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás