Vállalkozásvezetés Mikulás-módra – mit tanulhatsz az öregtől?

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra

A vállalkozásvezetés soha nem könnyű feladat, akármilyen szinten tartson is a vállalkozásod. Ha kezdő vagy, vagy kicsi vagy, olyannyira, hogy egyedül vagy a cégedben, mint az ujjam, akkor azért. Hiszen ekkor minden feladata téged talál meg, neked kell elvégezni. Ha már nagyobbacska vagy, akkor azért. Hiszen most kell kicsiszolni egy csomó rendszert. Amikor még nagyobb lettél, akkor meg azért. Hiszen szintet lépsz, ehhez sokszor stratégiát sem árt módosítani, a léptékek megváltoznak – néha úgy érzed, hogy újra kezdő vagy, csak sokkal nagyobb felelősséggel. És akkor jött a Mikulás…

 

 

Vállalkozásvezetés és a Mikulás

 

A vállalkozásvezetés nem egyszerű ügy, de azért nem kell azt sem hinni a fenti felvezető után, hogy reménytelen. Nem, ezért is csinálják, oldják meg sokan.

 

Aki viszont mesterien űzi mindezt, az a Mikulás.

 

És hogy mennyire zseniális az öreg fehérszakállú, azt bizonyítja, hogy a Virtuális cukrászda magányos vállalkozóknak Facebook-csoportomban a hét legzsezsegősebb témája ez volt. Gondoltam egyet, és bedobtam a csoportba, hogy a tagok szerint mit lenne érdemes vállalkozóként eltanulnunk a Mikulástól.

 

Már csak azért is érdemes tanulni, mert a Mikulás amúgy meglehetősen speciális piacon dolgozik, ahol egy nap az egész üzleti év sales időszaka. Mi ez, ha nem a Black Friday kimaxolva?

 

Összegyűjtöttem mindent, amit érdemes gyerekkorunk idoljától megtanulni – csodálkozz el te is. Aztán pedig kezdd el megvalósítani!

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra
Vállalkozásvezetés Mikulás-módra

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #1 – a küldetése egyértelmű megfogalmazása

 

A vállalkozásvezetés alapvetése, hogy legyen stratégiád. Mégpedig azért, mert jó lenne tudnod, hogy hová akarsz fejlődni, merre akarod vinni a céged – különben honnan tudnád, hogy a mai lépéseid eljuttatnak-e a vágyaidig?

 

A stratégiának része a küldetés, azaz a misszió is. Ez pedig egy olyan megfoghatatlan izé sok vállalkozó számára, hogy egy épkézláb mondatot nem tudna róla mondani. Vagy tud, de akkor az regény, és tele van közhelyekkel. Lehet, hogy ma már a Mikulás is közhelyes azzal a küldetéssel, hogy “Boldoggá teszem a gyerekeket!”, viszont ő volt az első, aki ezzel a küldetéssel kezdett el működni.

 

Ami különösen szép, hogy több száz éve képes ez a küldetés működni – történelmi koroktól, társadalmi berendezkedéstől függetlenül. Még a szocializmus is megpróbálta kiölni a Mikulást, de csak addig jutott, hogy átkeresztelte Télapónak. A Mikulás és a küldetése örök és legyőzhetetlen. (Mint annak idején a Szovjetunióról állították a propagandaszövegek – de mint látható, mégis a Mikulás volt a sokkal sikeresebb.)

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #2 – a célcsoport pontos ismerete

 

A vállalkozásvezetés egyik pillére, hogy pontosan tudjuk, kit is akarunk pontosan kiszolgálni. És ezt a Mikulás halálpontosan tudja.

 

Igen, lehet azt mondani, hogy hogyan is lenne jó az ő célcsoport meghatározása, amikor a világon minden gyereket kiszolgál. Mikor a modern marketing alapvetése a szegmentáció, meg a buyer persona.

 

Nos, igen. Viszont érdemes megnézni, hogy a Mikulás milyen buyer personával dolgozik. Mindössze egy ilyen avatárja van, de az nagyon pontosan meghatározott. Hát tehet ő arról, hogy ez a buyer persona ennyi egyedi megrendelőre illik???

 

Pont ez a Mikulás zsenialitása! Megtalálta azt az egyetlen célcsoportot, amelyik kevés kritérium mentén is leírható, a kritériumok mégis erős jellemzők. Ráadásul egy olyan célcsoport, amely akkora számosságú, hogy bőven ad neki elfoglaltságot egész évre.

 

Ha jobban belegondolsz, a Mikulás a világ első igazi globális nagyvállalata. Click To Tweet

 

És mi ez a kevés kritérium?

 

  • (kis)gyerek
  • erős hittel, bizalommal a Mikulásban
  • keresztény hagyományú országokban.

 

Ezen felül a Mikulás nem válogat. Csak az erős megkülönböztető jegyekre koncentrál, mert az éppen eléggé szelektálja a célcsoportot.

 

Ebből azonban még következik is a következő eltanulható momentum…

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #3 – márkaépítés

 

Ha valaki, akkor a Mikulás atombiztos brandet épített. OK, elismerem, elég ideje is volt erre. Ettől függetlenül minden korszakban hozzátette azt, ami miatt még mindig várják a gyerekek a Mikulást. Vagyis bár a fontosabb márkajellemzők változatlanok – mondhatni kiállták és kiállják az idő próbáját -, a Mikulás mindig megújította a márkáját annyira, hogy igazodjon az adott történelmi korszak elképzeléseihez, igényeihez, elvárásaihoz.

 

A most ábrázolt Mikulás pl. a Coca-Cola találmánya – előtte a Mikulás speciel hosszú, zöld kabátban járta a házakat. Még régebben ablakokon át dobta be az ajándékokat, amik véletlenül estek bele a cipőbe, száradó harisnyába. (Ez az eredeti Szent Miklós legenda része.) Azonban ahogyan változott a világ, és vele az emberek élete, életvitele, életszínvonala, úgy változott a Mikulás brandje is.

 

Ezzel elérkeztünk a következő eltanulható ponthoz…

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #4 – marketing és PR

 

A Mikulás a vállalkozásvezetés ásza a marketing területén is. Eszméletlen nagy az érte rajongó közösség (ez is kell a márkához is), és sok-sok evangelistája, “térítője” van (ami szintén jól jön a brand alakítás során is). A “szájmarketing” működik.

 

Sőt. Az igazi evangelisták a Mikulás gyerekekből álló rajongó táborába onnan érkeznek, ahol nincs is célcsoport. A legbefolyásosabb evangelisták ugyanis maguk a szülők. Akik nem tartoznak a célcsoporthoz. Őket csakis mint evangelistákat célozza a Mikulás. Megteheti mindezt azért, mert közös a küldetés (“Tegyük boldoggá a gyerekeket!” – hiszen a saját gyerekét melyik valamirevaló szülő ne szeretné boldognak látni…). Így a szülők másodlagos célcsoportként szerepelnek a Mikulás marketingstratégiájában.

 

A szülőkre nemcsak evangelistaként számíthat a Mikulás, hanem pl. a szájmarketingben is nagyot mennek. Hiszen a Mikulás körüli meséket, legendákat a szülőktől hallják először a gyerekek, tőlük tanulják el, aztán adják tovább egymás között is. Ez pedig egy jól működő PR-tevékenységnek is beillik.

 

A Mikulás olyan erős vágyat ébresztett a gyerekekben, hogy azok felnőve is vágynak ezekre a gyerekkori élményekre. (Nem véletlenül adja tovább minden szülő ezt az érzést önként és dalolva a gyerekeinek.)

 

Ráadásul a szülők nemcsak szülőként támogatják a Mikulás marketingjét és PR-jét. Hanem vállalkozásvezetőként, marketingesként, értékesítőként is. Vagyis ha a szülő felelős döntéshozói pozícióban dolgozik, még ott is érvényesíti a Mikulás marketingjét – miközben ő hiszi azt, hogy kihasználta a saját vállalkozása javára a Mikulásban rejlő marketingerőt. 🙂 Szinte minden cégnek van karácsonyi kampánya, amiben valamilyen formában előkerül a Mikulás. Az a cég pedig, amelyik kifejezetten gyerekek számára gyárt, ad el valamit, az meg a karácsonyi kampány mellett rendszerint futtat egy kisebb, Mikulás-kampányt is.

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #5 – ügyfélélmény

 

A vállalkozásvezetés minden vállalkozásban gyaníthatóan már eltöltött néhány órát azzal, hogy azon agyalt, hogyan tehetné még inkább élményszerűvé a vásárlást a vevői számára.

 

A Mikulás kapásból elérte ezt – sőt alapvetően ezzel operál, ez adja a sikerei kulcsát. A Mikulás ugyanis a célcsoportja számára olyan környezetet teremt, amelyben a felfokozott várakozás izgalmát élheti át. Majd pedig mindez feloldódik az ajándékozásban, pontosabban a meglepetésben.

 

A Mikulás lényegében tökélyre fejlesztette a zsákbamacska-effektust. A kisgyerek ugyan összeállíthat kívánságlistát, de soha nem lehet teljesen biztos benne, hogy tényleg megkapja-e a vágyott ajándékot, vagy azt kapja-e meg, amire a legjobban vágyott. Meg aztán ott van a bizonytalanság is a játékban, hogy a Mikulás szerint elég jó volt-e a kisgyerek ahhoz, hogy ajándékot kaphasson.

 

A Mikulás igazi játékosított (gémifikált) ügyfélélményt nyújt. Mond ez neked valamit? Inspirál benned néhány gondolatot?

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #6 – rendszerszervezés és -működtetés

 

A vállalkozásvezetés nem hanyagolhatja el a háttértevékenységeket, -funkciókat sem. A Mikulás eléggé a kirakatban van, de azért van annyi esze, hogy rendszert és ezt működtető csapatot is építsen.

 

A mai HR-gondokkal küzdő világban engem is erősen érdekelne, hogy a Mikulás mi a rozmaringos kakukkfüttyel tudta rávenni a manók teljes populációját arra, hogy

 

  • egész évben (szó szerint) látástól Mikulásig dolgozzanak
  • mindezt kosztért és kvartélyért
  • és mindennek kedvéért még a rohadt hideg Északi sarkra is képesek voltak elköltözni a munkavállalók…

 

Én a háttérben Mikulás asszonyt sejtem, aki az egész rendszert operatíve menedzseli. Szóval a Mikulásnak mint vállalkozásvezetőnek erős HR-tudása is lehet, hogy jól választott menedzsert is, és dolgozókat is. Meg rohadt jó lehet a munkavállalói márkája (employee brandje) is. (És gyaníthatóan a manók relatíve kisigényűek, tehát roppant gazdaságos őket alkalmazni, ezért mentek bele a koszt-kvartély fizetségbe.)

 

Ettől függetlenül a rendszert meg is kellett álmodni, ki is kellett építeni – még akkor is, ha Mikulás asszony működteti. Az meg olyan Mikuláséknál, mint egy olajozottan dolgozó gépezet. Mindenki tudja a dolgát, mindenki ismeri a hatásköröket, a feladatokat, kellően ki is vannak képezve a munkatársak (manóktól a rénszarvasokig), vannak mérési-ellenőrzési pontok (más manók végzik a folyamatok meghatározott pontjain, de időnként Mikulás is benéz a műhelybe, hogy a manók érezzék a figyelő tekintetet, Mikulás asszonyról már nem is beszélve). Ezen kívül léteznek folyamatok, és ezeket is ismerik a munkatársak.

 

A kulcsszavak tehát:

 

  • rendszer
  • szervezés
  • folyamat.

 

És eljutottunk az utolsó ponthoz, amit érdemes ellesni a Mikulástól…

 

Vállalkozásvezetés Mikulás-módra #7 – kiszervezés, delegálás

 

Mert ha van rendszer, ami szervezett, és van ehhez igazított folyamat (több is), akkor már látszanak a hatás-, felelősségi és munkakörök is. El lehet dönteni, mit akarunk mi magunk csinálni, mire kell más, mert jobban tudja, mint mi. (Vagy csak simán nem akarunk foglalkozni vele.)

 

A vállalkozásvezetés szempontjából ez azért lehet nehéz ügy (még akkor is, ha a rendszer-folyamat mátrixban szépen ki is rajzolódnak a lehetőségek), mert a delegáláshoz, kiszervezéshez elhatározás kell. Kis cégeknél főleg, de még nagyobb vállalkozások esetén is előfordul, hogy a vezető képtelen kiadni a kezéből munkákat. Vagy mikromenedzsel.

 

Az előbbivel annyit érünk el, hogy a munkatársak mindent visszadobnak nekünk, és nem fognak dolgozni. Az utóbbival meg azt, hogy jól megutálnak minket is, meg a céget is.

 

A probléma gyökere, hogy nem bízunk a munkatársainkban. Erre csak annyit tudok mondani, hogy pedig te választottad ki őket, te vetted fel őket, és te tanítottad be őket. Ha mégsem megy, akkor valamit ezek közül elrontottál. Illetve még valamit ronthatsz el: nem megfelelő a rendszered. (És benne a folyamatok, hatáskörök, munkakörök, visszacsatolások stb.)

 

Ezért ilyenkor nem az a megoldás, hogy

 

  • kirugdaljuk az embereket, és veszünk fel helyettük újakat – mert azokkal ugyanezt a hibát fogod elkövetni, ha nem változtatsz
  • még több embert veszünk fel, akik ugyanúgy nem fognak tudni rendesen dolgozni – cserébe csak a munkabérköltséged lesz több.

 

Hanem tanulj a Mikulástól, és szervezz vállalkozást magad köré!

 

Csengő kasszát és sikeres vállalkozást, na meg kellemes Mikulást! 

 

🙂 Csilla 🙂 

Posted on: 2019-12-06, by :

1 thought on “Vállalkozásvezetés Mikulás-módra – mit tanulhatsz az öregtől?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .