VUCA vállalkozás – új esélyek, de mik a kilátások?

VUCA vállalkozás

VUCA vállalkozás – az mi? Egyelőre csak annyi látszik, hogy a vállalkozás, mint társadalmilag is jelentős tevékenység mérföldkőhöz érkezett. Nem állítom, hogy az eddigi vállalkozási és menedzsment kézikönyveket ki kell dobni az ablakon. Egyrészt, mert kár lenne a fákért, amelyek életüket áldozták a könyvekért, másrészt, mert könyvvel alapból nem bánunk így. Harmadrészt pedig sok elv, elmélet, irányelv, best practice, módszer, eljárás marad belőlük még használható. De melyik marad használható és hogyan? És melyek lesznek azok, amiket mégiscsak ki kéne hajítani? Ki mondja ezt meg?

 

 

Vállalkozás – vajon mi?

 

Vállalkozás – ha ízlelgeted ezt a szót vállalkozóként, akkor neked mit jelent?

 

Ha a tankönyvi definíciót nézem, akkor a vállalkozás

 

az a tevékenység, amelyet a vállalkozó a maga kockázatára, saját erőforrásainak bevonásával végez egy meghatározott üzleti tevékenység folytatása és nyereségszerzés érdekében. Click To Tweet

 

Eddig a legtöbben ebből a definícióból elsősorban a nyereségszerzésre koncentráltak. Most azonban olyan hangsúllyal érezhető a saját kockázat, mint tényező ebből a meghatározásból, ahogyan azt már 1929 óta nem érezte a saját bőrén az emberiség. (Sőt a válságnak ezt az összetettségét még akkor sem.)

 

Mit tesz ilyenkor egy okos vállalkozó?

 

Átalakít. Mégpedig a vállalkozását. Úgy és annyira, amennyire csak lecsökkenthető a kockázat – legalábbis emberi számítások szerint. (Már többször elmondtam, hogy kristálygömbje senkinek nincs, hogy meg tudja mondani a tutit. Ellenben ha tisztességes kockázatelemzést és -kezelést csinál, az olyan, mintha majdnem lenne egy kristálygömbje, legalábbis jól tudja közelíteni a pontosságát.)

 

A vállalkozás átalakítása – ez az esélyed

 

A vállalkozás tehát átalakításra szorul. Nemcsak a tiéd, hanem úgy általában a vállalkozás. A menedzsment, a rendszer, a módszer – szinte minden. Mégpedig minimálisan két oldalról:

 

  1. a kockázatok oldaláról
  2. a rendszer flexibilitásának oldaláról.

 

VUCA vállalkozás
VUCA vállalkozás – még meg sem ismertük a VUCA világ modelljét, ami éppen a nyakunkba szakadt, máris elkezdhetünk gondolkodni, hogy hogyan nézzen ki a VUCA vállalkozás, ami ilyen körülmények között is képes jól működni.

Mi számít a vállalkozás kockázatának?

 

Egy csomó olyan dolog, amit eddig garantáltan nem hittél annak! Vagy mert távolinak tűnt, vagy mert nem volt elég kézzelfogható, vagy mert még csak a szele sem legyintett meg.

 

Most azonban egy VUCA világban kell a vállalkozás fogalmát újradefiniálni. Mert ha ilyen körülmények között életben akarod tartani a vállalkozásodat, akkor muszáj leszel újragondolni, hogy milyen lesz a világban a jövőben a vállalkozás.

 

A VUCA világ elmélete
A VUCA betűszó, az angol volatility (változékonyság), uncertainty (bizonytalanság), complexity (bonyolultság), ambiguity (kétértelműség) szavakból képezték. Az elmélet már jó ideje számol egy olyan világ eljövetelével, amelyet ennek a négy szónak az együttese jellemez. Az eredeti kiindulópont az volt, hogy ezt a fajta összetett változást a technológiai fejlődés fogja magával hozni. A mostani események azonban rámutattak arra, hogy globalizált világunk sokkal támadhatóbb, hiszen nemcsak mi magunk idézhetjük elő a VUCA létrejöttét, hanem bármi más, kívülről érkező tényező is. A másik nem várt jellemzője a VUCA világnak, hogy a változás mértéke és sebessége ekkora lesz. Márpedig most töményen kaptuk az arcunkba a VUCA minden hatását - nem véletlen, hogy sokan nagy változásokat vizionálnak. Mert kétség ne legyen felőle: a VUCA velünk marad, a járvánnyal nem múlik el, és várhatóan ehhez hasonlóan szélsőséges kilengésekkel fogja próbára tenni az olyan nagy rendszereinket, mint a gazdaság, a politika, a társadalom - vagy éppen a környezethez való viszonyunk.

 

A VUCA vállalkozás tehát az eddigieknél is óvatosabb lesz: még abban is kockázatot sejt, ami eddig természetes része volt a rendszernek. Nézzük meg, milyen kockázatok játszhatnak szerepet egy VUCA vállalkozás tervezésében! Ebben segítségünkre lesz a Világgazdasági Fórum 2020-as évre kiadott Globális Kockázati Jelentése – amely érdekes módon egy hanggal sem említi a TOP5 kockázati tényező között egy járvány lehetőségét, pedig Kínában már novembertől kitört a baj. Ettől függetlenül nagyon sok más, érdekes kockázatot azonosított be a WEF (World Economic Forum), ezek közül is a legvalószínűbbnek ítélt rizikófaktorokkal foglalkozunk itt:

 

  • extrém időjárási jelenségek – hát ja, a klímaváltozás…
  • a klímaváltozás csökkentésében és az ahhoz való alkalmazkodásban elkövetett hibák – magyarul egy jó cél érdekében esetleg több kárt csinálunk, mint hasznot
  • jelentős természeti katasztrófák – mint pl. vulkánkitörés, földrengés, cunami stb., amelyek nem biztos, hogy ismerik az országhatárokat, és nem kell nekik útlevél a határátlépéshez, tehát nem lehetsz benne biztos, hogy ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát valahol Amazóniában, akkor az nem itt fog katasztrófát okozni… (Ez persze erős túlzás, de egy bonyolult, összetett világban igenis jóval messzebbre érnek a hatások a keletkezésük helyénél)
  • jelentős veszteség a biodiverzitásban, az ökoszisztéma összeomlása – hát, ha lesz is ilyen, akkor az szinte biztosan az embernek lesz köszönhető…
  • ember okozta környezeti károk és katasztrófák – elég, ha csak az idén év elején Ausztráliában tomboló bozóttüzekre gondolsz, amit ugyan elősegített az alapból télen arrafelé jellemző szárazság, de rátett a klímaváltozás, és közvetlenül az ember is, mert a kiinduló tüzek közül jó pár gyújtogatás eredménye volt…
  • tömegpusztító fegyverek – elég csak a szíriai polgárháborúra gondolni: a következménye (a klímaváltozás környezeti káraival együtt) egy masszív népvándorlás
  • vízválság – igen, a WEF már egy ilyen forgatókönyvvel is számol, amely részben a klímaváltozás következménye, részben a hosszú távon kizsákmányoló mezőgazdálkodás okozta, amelynek hatásait tavaly már érezni lehetett Indiában, ahol falvakat telepítettek ki az 50 fokos hőség, az aszály, és az ivóvíz elapadása miatt.

 

Ezek a globális, mindenkire kiterjedő kockázati tényezők a WEF szerint, amelyek elhozhatják, erősíthetik a VUCA világot – és elhozhatják a VUCA vállalkozás kialakításának szükségességét. És most már soroljuk ide a világjárványokat is, amelyeknek kialakulásáért egy magyar limnológus kutató, Jordán Ferenc szerint mindent meg is tett az emberiség. (Fél évvel a Covid-19 előtt állította, hogy vissza fogjuk még sírni a középkori pestisjárványokat. Modelleztek, kiszámolták – és igazuk lett.)

 

Fontos, hogy egy VUCA vállalkozás – bármilyen kicsi is – ma már számoljon ezekkel a kockázati tényezőkkel. És akkor még nem is beszéltünk az ennél közvetlenebb közelségből érkező rizikófaktorokról:

 

  • automatizálás, digitalizálás hiánya
  • munkaerőpiaci turbulenciák, és az ahhoz való alkalmazkodási hibák, károk
  • belső információs utak rossz kialakítása – párhuzamosságok, hosszú szolgálati utak
  • piaci igények gyors, éven belül akár többszöri változása
  • gyorsan változó piaci igények félreértelmezése
  • törvényi, jogi háttér gyors, éven belül akár többszöri megváltozása – erre már most is látunk példákat
  • tulajdonosi és menedzseri érdekütközések – igen, ez is lehet kockázat, ha egy szupergyorsan változó világban akadályozza a megfelelő időben adható válaszokat, reakciókat
  • szervezeti rugalmatlanság
  • tanulási, tudásmegosztási-menedzselési rugalmatlanság – ha valamikor igaz volt, hogy a tudás hatalom, akkor most biztosan. De tegyük hozzá azt is, hogy most mér nem elég a tudást birtokolni, adaptálni is tudni kell – mégpedig a gyorsan változó körülményekhez gyorsan alkalmazkodva
  • “márkátlanság” – a márka kiépítésének hiánya, vagy nem megfelelő kiépítése, illetve a márka rugalmatlansága. Igen, eljött ez a nap is, amikor a márkáknak áll a VUCA világ – csak épp másképp, mint eddig
  • társadalmi felelősségvállalás hiánya vagy névlegessége – ez bizony komoly kockázat lesz egy VUCA vállalkozás számára a szűkebb és tágabb működési környezetében is

 

A lista valószínűleg még tetszőlegesen folytatható lenne. Azonban már ez a lista is eléggé impozánsra sikerült ahhoz képest, hogy egy mezei, de gondolkodó, és a saját szakterületét is újradefiniálni akaró pénzügyes állította össze.

 

VUCA vállalkozás – a kulcsszó: a rugalmasság

 

Az már talán a kockázatok felvázolása után is látszik, hogy ha nem is mindnek lesz kitéve az egyes, konkrét vállalkozás, de ezek közül többnek is biztosan. Hogyan lehet ezt a sokféle kockázatot mind kezelni?

 

Jó hírem van: nem kell mindet kezelni! Amit lehet azt kezeld, vagy kerüld el. Amit nem tudsz, azt pedig ne kezeld.

 

Rossz hírem van: nem kell mindet kezelni! Merthogy nem lehet mindet kezelni. Hozzá kell szoknunk, hogy a tervezés a korábbi, kicsit mindenható formájában meg fog szűnni létezni, vagy ha mégis megpróbáljuk ugyanúgy alkalmazni, akkor nagyon pórul járhatunk. És csak egy olyan élménnyel leszünk gazdagabbak, hogy tudjuk, ilyen az, amikor kontrollmániásak vagyunk.

 

Éppen ezért a tervezésben is, de a folyamatszervezésben és a vállalkozásfejlesztésben is alapvető készséggé kell, hogy váljon a rugalmasság. Hogy ezt hogyan lehet elérni, arra már vannak jó példák, mint például a Karson Consulting TótágasHelyzet-programja . És persze én is erősen törpölök új tervezési módszerek kidolgozásán, ami kifejezetten a nano-, mikro- és kisvállalkozások számára biztosítja, hogy rugalmas VUCA vállalkozás válhasson belőlük.

 

Mit tehetsz, hogy VUCA vállalkozás váljon a cégedből? 

 

Ha azt szeretnéd, hogy a jövőben egy VUCA vállalkozás legyen a tiéd, akkor mindenképpen

 

  • azonosítsd be – de apróra ám! – a vállalkozásodat érinthető(!) – igen, minden olyan kockázatot, ami csak érintheti, és nem csak azokat, amikről azt mondod, hogy nagy valószínűséggel be is fognak következni – rizikófaktorokat
  • ezekre és ezek kombinációira alakíts ki forgatókönyveket – ebből lesz egy rakat
  • minimálisan azonosítsd be a forgatókönyvek közül a legvalószínűbbet, a legoptimistábbat, és a legrosszabb kimenetelűt
  • ezekre mindre dolgozz ki tervet
  • rendszeresen ellenőrizd, hogy hol tartasz a tervhez képest – és mikor kell esetleg tervet váltani
  • keresd azokat a megoldásokat, automatizmusokat, szoftvereket, eljárásokat, módszereket, munkatársakat, amelyek/akik kellően rugalmassá teszik a vállalkozásodat az alkalmazkodásra akkor is, ha hirtelen cikkcakkban változnak meg körülötted a dolgok
  • alakíts ki olyan szervezetet és szervezeti kultúrát, hogy a munkatársaid csapattá kovácsolódjanak, és akkor is csapat maradjanak, amikor beüt a baj. (Mármint az igazán nagy baj.)

 

A VUCA vállalkozás vezetője

 

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk néhány keresetlen szót rólad, aki a VUCA vállalkozás vezetője vagy, de legalábbis leszel, ha a jövőben is vállalkozó akarsz lenni. Mert bármerről nézzük is, a vállalkozás lelke változatlanul a vállalkozó – tetszik, nem tetszik, egy vállalkozás mindig magán fogja hordozni a vállalkozó, a vállalkozás vezetőjének a keze nyomát.

 

Nem, nem fogom megmondani, hogy milyen legyél. Olyan vagy, amilyen, én biztosan nem akarlak megváltoztatni. Egyéniség vagy – miért kellene erről akár vállalkozóként is lemondanod?

 

Viszont néhány dologra fel kell készülnöd, mert az oda-vissza pattogó válságok hullámvasútján bizony neked kell leginkább állni a sarat. A munkatársaid is tőled fogják várni, hogy vezesd a céget, az ő munkahelyüket.

 

Ha valamikor, akkor most nagyon fogod érezni ennek a súlyát. És nem biztos, hogy csak a munkatársakért fogod ezt a fajta felelősséget érezni. Hanem akár a beszállítóidért, alvállalkozóidért is – egy bizonyos mértékig.

 

Ezért három dolgot egészen biztosan meg kell tanulnod:

 

  1. beazonosítani, meddig terjed az a kör, ameddig ráhatásod van a dolgokra – azokért vállalhatsz felelősséget (sőt muszáj is leszel). De eddig, és nem tovább.
  2. kezelni a stresszt – na, ebből egy darabig lesz jó bőven, akkor is, ha nem kéred. Ép eszed és fizikai egészséged megőrzése érdekében muszáj leszel törődni magaddal is. Nem, ez nem önzés. Ez az a fajta attitűd, ami az 1800-as évek vége felé, a formálódó egészségtudatosság korában a világ boldogabbik felében, pl. Nagy-Britanniában a nemesség vallott magáénak: nem magukért, vagy a jó kinézetért adtak magukra és az egészségükre – hanem a családjukért, hogy még sokáig velük maradhassanak, és ha kell, támaszt nyújthassanak a családtagjaiknak. Vállalkozóként lesznek egy páran, akik szeretnének rád támaszkodni majd (lásd fentebb – viszont ezt kezeld keretek között – lásd 1. pont).
  3. lelki állóképességet, rugalmasságot “növeszteni” – na, azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam a VUCA vállalkozó szuperhős-képességeiről. A reziliencia lesz az egyik legfontosabb vállalkozói képesség, amely nemcsak elviselhetővé fogja tenni a rengeteg változás közti kimerültséget, és lehetőséget ad a lelki, pszichés regenerálódásra, hanem arra is képessé tesz, hogy ha szükséges, akkor újrakezdd. Ez egy VUCA vállalkozás számára kincset érő vezetői tulajdonság lesz.

 

Mit vetít előre számunkra a VUCA vállalkozás képe? 

 

A teljesség igénye nélkül:

 

  • felelős, alapos tervezést – ezen belül a tartalékképzés fontosságnak felismerését, és a cashflow kimutatásának, tervezésének szükségességét
  • a kockázatok beazonosítását
  • rugalmasságot
  • fenntartható vállalkozási működést – amely már a tervezésben és a működés során a kontrollingban is érvényesül
  • valós társadalmi felelősségvállalást
  • újfajta tudásmenedzsmentet
  • újfajta szervezeti kapcsolatokat – befelé és kifelé is
  • új munkamódszereket, foglalkoztatási formákat
  • újfajta szervezeti információs és tudásmegosztási útvonalakat és formákat
  • a márka új szerepét a VUCA vállalkozás működésében
  • az automatizálás, digitalizáció másféle szemléletét, és alkalmazását (nemcsak hatékonysági szempontokat érvényesülnek a bevezetésükkel)
  • a tulajdonosok és a menedzsment megváltozott viszonyát
  • a HR új szerepét a VUCA vállalkozás működtetésében
  • etikus marketing alkalmazását.

 

Ezen gondolkodjunk, akár együtt is. Mert ezek a VUCA vállalkozás sikerkritériumai.

 

Csengő kasszát és sikeres vállalkozást! 

 

🙂 Csilla 🙂 

Posted on: 2020-05-14, by :

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .