Cash-flow és likviditás – tervezés a válságban

Cash-flow és likviditás – ha csak annyiszor 10 Ft-ot kapnék, amennyiszer az elmúlt egy hónapban láttam röpködni az interneten ezt a két kifejezést, akkor gond nélkül kihúznám ezt a krízist. Még akkor is, ha a válság három évig tart. Az egy másik kérdés, hogy ennek a két fogalomnak a szent nevében (mint mindenek felett álló […]

Negyedéves zárlat – vírusfüggetlen javaslat vállalkozásoknak

Negyedéves zárlat – tudod, mi az? Ha nem, az sem baj, most megtudhatod. A lényeg az, hogy szeretnék olyan tudást is adni, ami nemcsak koronavírus idején jön jól egy vállalkozásnak. Ha most a “magadévá teszed” a negyedéves zárlat intézményét és beépíted a rutinodba, ezt a jó szokásodat a vírushelyzet után is gyakorolhatod majd. A vállalkozásod […]

Bevételi források – hogyan építsd fel a rendszert?

A bevételi források a vállalkozás nyereségességének egyik oldala. Valamiért hajlamos mindenki csak erre koncentrálni. Pedig ott van a nyereségességet befolyásoló másik fontos tényező is – a költségek színvonala. Most azonban eleget teszek a népakaratnak, és némi kitétellel a bevételi forrásokkal kapcsolatban fogok néhány tippet adni.  

A vállalkozás értéke miből áll össze? – Kincsek a cégedben

A vállalkozás értéke az a fogalom, ami eléggé homályos sokak számára. Van ugye a nyilvánvaló. Amit megveszel a cégednek, annak értéke van, az a vállalkozás vagyona. Ez OK. De miért cserélhetnek akkor az eszközértéknél akár tízszer magasabb áron is gazdát cégek? És mit tanulhatnak ebből akár a kisvállalkozások is? Megmondom.  

Tőkét, de honnan? Tőkebevonás kisvállalkozásoknak 1. rész

A tőkebevonás kisvállalkozásoknak szinte a mission impossible kategóriája. Kicsik, tehát a befektetők nem látnak bennük potenciált. Kezdők, akkor a bankok sem, mert a legtöbb bank minimum két lezárt üzleti év adatait kéri csatolni a hitelkérelemhez. Márpedig a magyar kisvállalkozások – főleg induláskor – tipikusan tőkehiányosak. Kivárni meg nem sokaknak van kedve az organikus növekedést – […]

Üzleti ötletek 2019-re – avagy mire érdemes idén vállalkozni?

Üzleti ötletek 2019-re is szép számmal akadnak. Ha olvastad az idei évre várható trendeket, akkor némelyiken már nem is fogsz csodálkozni, hogy a listámra kerültek. Hiszen szinte mind olyan vállalkozási ötlet, amely valamilyen trendet lovagol meg – ezért lehetséges, hogy némelyikről eddig még esetleg nem is hallottál.  

Trendek 2019-ben, amelyek a te bizniszedre is hatnak – 1. rész

Melyek azok a trendek 2019-ben, amelyek szinte biztosan hatnak a te vállalkozásodra is? Még akkor is, ha itt, Magyarországon úgy érzed magad a cégedben, mint a kis Vuk? (Tudod: “Kicsi vagyok, éhes vagyok, egyedül vagyok… segítsetek Vuknak, a kis rókának!”) Trendek 2019-ben is vannak – és valószínűleg elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy akárhol is legyen […]

Az 5 legnagyobb hiba a vállalkozások üzletvitelében

A vállalkozások üzletvitelében természetesen jóval több baki előfordul a gyakorlatban. Ez az 5 hiba azonban vagy szarvashiba, vagy egyszerűen túlságosan gyakran fordul elő statisztikailag ahhoz, semhogy szó nélkül el tudjunk menni mellette. És az egy dolog, hogy van baki bőven – de mit tegyél. hogy még csak véletlenül se kövesd el őket? Mutatom.  

A nagyobb nyereség titka – hogyan csináld?

A nyereség minden vállalkozás célja. Nem csoda, hiszen a vállalkozás az a műfaj, amit pénzre játszanak. A legtöbben azonban a nagyobb nyereség elérése érdekében csak odáig jutnak el, hogy árat emelnek. (Már ha mernek – el sem hiszed, hogy a vállalkozók egy jelentős csoportja valósággal retteg attól, hogy árat emeljen. Egyszer majd erről is írok.) […]

A csőd elkerülése nagy ívben – Csődügyi kisokos kisvállalkozásoknak

A csőd vállalkozóként sokak számára rémisztő eshetőség – amin nem is csodálkozom. A kockázat ugyanis nem kicsi: egy komplett egzisztencia. Mégis hihetetlenül sok vállalkozás mozog a csőd határán. És itt nemcsak a pénzügyi csődre kell gondolni. Az már mindig csak következmény. Mi lehet egy vállalkozás csődjének valódi oka? Sokféle ilyen ok lehetséges. Azért érdemes mindegyiket […]

Konkurencia – verseny vagy társ?

A konkurencia sokak szemében fekete posztó. Pedig igazából stratégiai kérdés, hogy mihez is kezdesz a konkurenciáddal. Sokféle változat van, de valamiért zsigerből mindenkinek az ugrik be, hogy a konkurencia maga a patás ördög, de minimum a sötétben bújkáló ellenség. Ütni-vágni-aprítani kell. Pedig a konkurencia kapcsán ennél sokkabb fantáziadúsabb lehetőségeid is vannak – amelyek garantáltan pénzt […]

Hol hozhat pénzt a szervezetfejlesztés? – Ott, ahol nem költöd el!

A szervezetfejlesztés egy olyan csodaszó, ami a mikro- és kisvállalkozások számára elképzelhetetlen messzeségből hangzik. A legtöbb kisvállalkozónak halvány lila gondolata sincsen, hogy mit lehetne az ő szervezetén fejleszteni. Pláne a mikrovállalkozók, akik legtöbbször egyszemélyes vállalkozást visznek. Pedig aki nem foglalkozik a szervezettel, az bizony csak egy félig szervezett káoszban létezik – és lapátolja ki a […]

Barter – hogyan csináld jól és hogyan ne csináld semmiképp?

A barter szuper dolog, sokszor előkerül vállalkozói csoportokban. Valamiért azonban erre is vonatkozik az a megfigyelésem, hogy a kezdeményező többnyire azért szeretne barterezni, mert nincs pénze megvenni azt a cuccot, ami pedig nagyon kéne neki. Sokak számára a barter csak egy ingyenlehetőség – és ezzel nagyon el is tudják baltázni az egész együtműködést. Pedig a […]

Számla és a dili – mikor melyiket, hogy a NAV se kössön bele? 2. rész

A számla gazdasági eseményt rögzítő szigorú számadási kötelezettségű nyomtatvány. Azért olyan fontos, mert a legtöbb gazdasági eseményt számlán dokumentáljuk – vagyis a könyvelésed alapját képezi. De nemcsak azt. Alapját képezi az ÁFA bevallásának, nyilvántartásának és beszedésének is – vagyis többszörös költségvetési érdek fűződik ahhoz, hogy a számla szabályait minden számlakiállító és számlabefogadó betartsa. (Nem véletlen, […]