Amit tudni akarsz a vállalkozásról – de soha nem mesélte el egy guru sem

A vállalkozás összetett művelet. Hogy mennyire az, azzal sajnos a legtöbb kezdő vállalkozó a legkevésbé sincs tisztában. Sőt. Gyakran botlok bele a kezdők körében szinte megkövült sztereotípiákba, amik sok esetben meglehetősen rózsaszín ködbe burkolják a vállalkozás jelenségét. Úgyhogy most eljátszom a nagyteljesítményű ventilátort, és oszlatom a rózsaszín ködöt.  

Árak tesztelése – amikor nem elég a számolgatás

Az árak tesztelése olyan kérdés, amit ha felteszek a vállalkozóknak, általában nagy csodálkozás rá a válasz. Az olyan mondatoktól, mint “Olyan van?”, egészen addig, hogy “Már gondoltam rá, de fogalmam sincs, hogyan kellene csinálnom…” megjegyzésig széles a reakciók palettája. Úgyhogy most senkit nem hagyok válasz nélkül.  

A márkaépítés pénzügyi eszközei

A márkaépítés nem egyszerűen hasznos, vagy jó dolog. Szükséges. Igen, még a mikro- és kisvállalkozásoknak is. Sőt. Ha valakinek különösen szüksége van saját, erős márkára a nagyok árnyékában, azok éppen a kicsik. Akik ezzel is magukhoz tudják vonzani a vevőket, megkülönböztetve magukat a nagyoktól. A márkaépítésnek számtalan eszköze van – például pénzügyi eszközök is. Hogyan […]

Mit akar egy befektető? Pénzt! – Befektetőkereső #2

A befektető már csak olyan, hogy pénzt akar a pénzéért cserébe. Jó sokat. Ha ezt nem tudod neki megadni, nem tudsz neki jól megalapozott számításokkal elképzelésekkel ilyet ígérni, akkor nem fog veled szóba állni. Ezért most elmesélem, miért úgy gondolkodik egy befektető ahogy.  

A vállalkozás értéke miből áll össze? – Kincsek a cégedben

A vállalkozás értéke az a fogalom, ami eléggé homályos sokak számára. Van ugye a nyilvánvaló. Amit megveszel a cégednek, annak értéke van, az a vállalkozás vagyona. Ez OK. De miért cserélhetnek akkor az eszközértéknél akár tízszer magasabb áron is gazdát cégek? És mit tanulhatnak ebből akár a kisvállalkozások is? Megmondom.  

Látványos növekedés a vállalkozásban – esettanulmány

A látványos növekedés minden kezdő álma, aztán pedig a haladó vállalkozók célja lesz. Hiszen ha gyors, dinamikus a fejlődés, azt már nem kell nagyítóval keresni, nemcsak mi tudjuk, hogy mennyi erőfeszítés van mögötte – azt már bárki más is, szabadszemmel is észreveszi. Bár egyre több vállalkozás esetében látom, hogy már az elején nagyon beindul a […]

Hogyan használd jól a statisztikáidat? – Statisztika azoknak is, akik utálják

Statisztika… végigfutott a hátadon az unalom és az undor jeges egyvelege? Azt hiszem, eljött annak is az ideje, hogy érintsük ezt a témát, mert a marketingesektől mást sem lehet hallani, mint hogy mérj – mindent IS -, és őszintén szólva kontrollerként én sem mondhatok mást. A jeges undort azonban mindenképpen oldani szeretném, mert szegény statisztikát […]

Hozhat-e pénzt a fókusz? – ügyfél-esettanulmány

A fókusz jó dolog, de a legtöbben csak akkor beszélnek róla, ha úsznak a melóval és/vagy a melóban. Pedig lehet, hogy már a vállalkozás működőképességét is fenyegetheti a hiánya. Vagy éppen azt, hogy eleve lábra tudjon állni a céged. Mutatok most egy élő, eleven példát, ahol az ügyfelem vállalkozását a fókusz mentette meg.  

Mit vár el tőled egy befektető? – Befektetőkereső #1

Befektetőkereső üzemmódban vagy? Szép kihívás, gratulálok! De korántsem lehetetlen küldetés. A befektetőkereső tulajdonképpen egy komoly összegekre menő játék. Csak a játékszabályokat kell jól ismerned, hogy jól tudd játszani. Ennek első lépése, hogy tudd, mit vár el tőled egy befektető.  

Versenytárs-e a feketéző? – Költői kérdések a vállalkozásban #1

A versenytárs önmagában nem rossz. Okozhat kellemetlenséget, de hát ilyen a vállalkozás: ha a versenytárs újításait, ötleteit, vevőszerző akcióit kihívásként fogod fel, akkor sokat tanulhatsz is tőlük. (Elsősorban arról, hogy mit ne csinálj – hiszen akkor utánoznád őt még a célcsoportod szerint is. Másodsorban pedig arról, hogy hogyan csináld – a módszereket, rendszereket érdemes kifigyelni, […]

Tőkebevonás kezdőknek – mivel jár egy kisvállalkozásnak a tőkebevonás?

A tőkebevonás kezdőknek is érdekes kérdés – bár a legtöbb megszokott forrás éppen a kezdők számára elérhetetlen a legtöbbször. Ha netán mégis kívülről jut tőkéhez, akkor is számolni kell bizonyos hatásokkal – tehát a külső forrásbevonás még messze nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, mert belepottyantunk a mézes bödönbe.  

Tőke külső forrásból – Tőkebevonás kisvállalkozásoknak 2. rész

Tőke külső forrásból – egy kisvállalkozás induláskor erről csak álmodhat. Ennek is megvan a maga oka: semmilyen olyan információ nem áll rendelkezésre a leendő befektető rendelkezésére, amelynek alapján el tudná dönteni, hogy megtérül-e a befektetése, és ha mégis, akkor milyen mértékben. Idővel azonban ez változhat – és ez elsősorban rajtad múlik.  

Tőkét, de honnan? Tőkebevonás kisvállalkozásoknak 1. rész

A tőkebevonás kisvállalkozásoknak szinte a mission impossible kategóriája. Kicsik, tehát a befektetők nem látnak bennük potenciált. Kezdők, akkor a bankok sem, mert a legtöbb bank minimum két lezárt üzleti év adatait kéri csatolni a hitelkérelemhez. Márpedig a magyar kisvállalkozások – főleg induláskor – tipikusan tőkehiányosak. Kivárni meg nem sokaknak van kedve az organikus növekedést – […]

Üzleti együttműködés – kinek éri meg, és mikor éri meg?

Az üzleti együttműködés olyasmi, amiről sok jót lehet elmondani. Hasznos, pénzt termelő, értéket is adhat akár a tágabb közönségnek, esetleg az egész társadalomnak is, kapcsolatokat épít – ha jól csinálják. Ellenkező esetben ugyanis több kárt okoz, mint hasznot, és akár évekig húzódó pereskedéssel is járhat. Mi is ez az intézmény tulajdonképpen – és legfőképpen: hogyan […]

Miért éri meg a fenntarthatóság egy vállalkozásnak?

A fenntarthatóság egy jó hívószó manapság a vállalkozásoknak: aki menő akar lenni, és a célcsoportjánál be akar vágódni, az tuti, hogy a stratégiájába is beépíti. Amiért most mégis cikket írok a fenntarthatóság témájában, az az a tény, hogy sokan félreértik, mit is kellene, hogy jelentsen a vállalkozásukban a fenntartható működés. Arról meg nem is beszélve, […]

A honlap sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Elfogadod ezek használatát? További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás